Kötődő nevelés - Válszkészség

          A kötődés egyfajta lelki kapcsolódási mód, mely piciny gyermekként elkerülhetetlenül kialakult mindegyikünkben. Kötődési mintánk attól függően rajzolódott, hogy életünk kezdetén hogyan viszonyultak hozzánk szüleink és más, számunkra fontos személyek. Hétköznapi és szakmai berkekben egyaránt egyetértenek abban, hogy csecsemő és koragyermekkori élményeink kitörölhetetlen nyomokat hagynak bennünk. Ahogyan viszonyulunk gyermekünkhöz élete első éveiben, oly módon fog ő is viszonyulni a későbbiekben másokhoz és önmagához. Az érzelmileg stabil kötődés, a bizalom kialakulásához „csupán” annyit szükséges tennünk, hogy a gyermek aktuális szükségleteit elégítjük ki. A kötődő nevelést az jellemzi, hogy a baba belső ritmusát követjük, és hívásaira mindig válaszolunk, testi és érzelmi igényeit egyaránt kielégítjük. Ezzel a válaszkész hozzáállással biztos alapot nyújtunk gyermekünknek ahhoz, hogy önbizalommal telve, nyitott szívvel ismerhesse meg önmagát, társait, valamint a külvilágot.    

           A gyermek, akinek igényeire érzékenyen reagál környezete, bízni fog másokban és önmagában is. Ez a bizalom adja majd az alapot az önállósodáshoz, a magabiztossághoz. A valós igényekre való odafigyeléssel és a szükségletek kielégítésével nem lehet elkényeztetni a gyermeket. A szüleihez stabilan kötődő gyermek szüleire, mint követendő példára tekint és készségesen elfogadja szülei iránymutatásait. 
     
      A szükségletekre hangolódás segít megismerni gyermekünket. Nem csupán gyermekünkre hat, hanem ránk szülőkre, felnőttekre is. Gyermekünkre figyelve saját igényeinkre is érzékenyebbé válhatunk, magunkat is mélyebben megismerhetjük. Törekedjünk egyensúlyra magunk és gyermekünk szükségleteinek kielégítésekor. 
  (Galgahévíz, Faluújság 2012. október. )
 

  A válaszkészség fogalmával leginkább a csecsemőgondozással, gyermekneveléssel kapcsolatban találkozhatunk. A válaszkészség egyfajta készség a szükségletek felismerésére és adekvát kielégítésére. Amikor válaszkészen viszonyulunk gyermekünkhöz, akkor testi és lelki szükségleteire egyaránt érzékenyen reagálunk. 

         Mindenkinek vannak különféle testi, lelki szükségletei. Több szülőnél megfigyelhető, hogy a válaszkészséget egyoldalúan értelmezve az egyik fél igényeit a másik fél rovására előtérbe helyezi, így saját, avagy gyermeke valódi igényeit háttérbe szorítja. Olykor a gyermek és a szülő szükségletei némileg ellentétesek, olykor csak annak tűnnek. Akad, hogy társadalmi beidegződések gátolják a valós vagy vélt ellentét feloldási lehetőségének felismerését. Az esetek többségében létezik megoldás. A gyermek kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges, hogy valódi szükségleteit ne próbálják felülírni. Ahogy az is elengedhetetlen, hogy a szülő a saját szükségleteire is tekintettel legyen, vagyis saját szükségleteihez is válaszkészen viszonyuljon. Ideig-óráig elterelhetjük a figyelmet saját, vagy gyermekünk szükségleteiről, akár figyelmen kívül is hagyhatjuk azokat. Azonban igényeink ettől nem megszűnni fognak, pusztán idővel tudattalanná válhatnak. 

            A válaszkészség hatékonyságának egyik kulcsa a valódi szükségletek ismerése és felismerése. Hiába is szeretnénk válaszkészen fordulni gyermekünkhöz, magunkhoz, vagy bárki máshoz, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mik a másik fél, vagy saját magunk valódi szükségletei. Társadalmunk felnőttjei közül sokakban sajnos már kisgyermekkorukban rafinált és konzisztens módszerekkel igyekeztek elnyomni azon képességüket, hogy felismerjék maguk és mások valós szükségleteit. Napjainkban nem ritka, hogy „álszükségletek” kielégítésére pazarolódnak el értékes energiák. 
 
           A válaszkészség nem elkényeztetés, hanem a szeretet olyan megnyilvánulása, amely a valódi szükségletekre való értő figyelés révén biztos alap az egyéni és közösségi jólléthez, egymás és magunk elfogadásához. Figyeljünk magunkra, figyeljünk gyermekünkre, figyeljünk társainkra! Egyik nincs a másik nélkül, együtt létezünk. 
 (Galgahévíz, Faluújság 2012. november. )
 
 
 
Ajánlott linkwww.valaszkeszszulok.hu